A new book of interest for Hungarian readers for sale at The Hungarian Museum.
Entitled: “…az írás megmarad” by Lajos Koncz.
This book deals with the history of Hungarian boarding schools established by refugees (1945-1956) for their children in post WW2 Germany.
Látván azt az érdeklődést amit Baloghné Judit júliusi könyvbemutatója – „School of a different kind” – keltett, örömmel tudatjuk a magyarul olvasó barátainkkal, hogy sikerült beszereznünk korlátolt mennyiségben, annak magyar nyelvű forrásmunkáját, Dr. Koncz Lajos:
„…az írás megmarad. A németországi magyar gimnáziumok története 1945-1956”
címmel.
Ez a 650 oldal terjedelmű könyv 2008-ban jelent meg a szerző – ezeknek egykori diákja – kiadásában. Az író ebben a könyvben az akkori háború utáni Németországban élő magyar fiatalok sorsát foglalja össze. Azoknak a fiatal magyaroknak az életét, akiknek ezek az iskolák adták meg azt a lehetőséget, hogy idegen országban, menekült körülmények között magyarul, a szülőhazájuk kultúrája szerint folytathassák középiskolai tanulmányaikat. Egy egyedülálló munka, ami egy olyan témával foglalkozik, amit kiadásáig, eddig senki nem dolgozott fel.
A könyv ára jutányos áron, míg a készlet tart, $30, ajánljuk mindenkinek.
Megrendelést elfogadunk telefonon is (216) 523-3900,
vagy emailen : hungarianmuseum@att.net
Megrendelhető úgyszintén az Amazonnál is www.amazon.com, ahol a keresőbe Koncz Lajos nevet beírva megtalálható a könyv.
Az alábbi recenzió Mészáros István magyarországi művészettörténész tollából ízelítőt ad a könyvről. Ajánljuk az olvasó szíves figyelmébe.
KONCZ LAJOS
Iskolák menekült magyaroknak német földön
1945-1956
„…Az írás megmarad. A németországi magyar gimnáziumok története. 1945-1956”
Szerkesztette, valamint az “alap- és összekötő szöveget” írta Koncz Lajos.
Booksurge Publishing. 650 p.
1944/1945 vérzivataros telén és koratavaszán, a háború tombolásának utolsó szakaszában menekült magyarok százezrei érkeztek a lebombázott, kivérzett – de még harcoló – Németország területére. Különféle okokból hagyták el Magyarországot, amelyet 1945 áprilisára teljesen megszállt, elfoglalt a szovjet hadsereg. A menekültek nagy része családjával érkezett: asszonyokkal, gyerekekkel, öregekkel, köztük soktízezer 6-18 év közötti lánnyal, fiúval.
Nem sokkal a háború befejeződése után, 1945 októberében a levert Németország amerikai zónájában, a mintegy 1500-1600-as létszámú passaui menekülttáborban gyűjtött össze magyar gyerekeket, fiatalokat Csejtey Béla és matematika-kémia szakos felesége -, hogy őket tanítsa, hogy folytassa velük a megszakadt otthoni tanulmányaikat. (Nekik négy iskoláskorú gyermekük volt). De talán még ennél is fontosabb célnak tekintették azt, hogy a háború utáni zűrzavaros menekült-világ körülményei között megmentsék a gyerekeket, fiatalokat az elzülléstől. Mert az az erős meggyőződés élt bennük, hogy “a dolgok rendeződése után” visszatérhetnek Magyarországra. Ebben az első időszakban alighanem így gondolkodott az akkori menekültek többsége.
Csejtey Béláék 1945 október végi kezdeményezésével kezdődött el a németországi magyar iskolák küzdelmes, de gazdag eredményt hozó élete.
A szervezők – akikhez nemsokára számos menekült-pedagógus csatlakozott munkatársként -, az addigi magyarországi iskolarendszer tananyagát vették alapul. Az egyes gyerekeket meglevő végzettségük, illetve tudásuk alapján csoportosították: a 6-10 éveseket besorolták az elemi iskola 1-4. osztályaiba; az idősebbeket a négy osztályos polgári iskolába; ismét másokat a nyolc osztályos gimnáziumba. Mindegyik iskolatípus koedukált volt.
Csejtey Béla 1946 tavaszán hivatalos engedélyt kapott a Bajorországi Amerikai Katonai Parancsnokságtól, hogy mint igazgató, magyar iskolát szervezzen. 1946. szeptember 26-27-én tartották az iskola első vizsgáját. Ennek eredményeként összesen 138 tanuló kapott magyar-angol nyelvű bizonyítványt saját osztálya tananyagának sikeres elsajátításáról. Ezeket a vizsgán jelenlévő amerikai katonai parancsnok is aláírta, hivatalos pecsétjével is ellátta.
1947 januárjában az iskolát a Vatikáni Misszió védelme alá vette. Ez a tanároknak szerény jövedelmet biztosított, és segítséget jelentett a diákok élelmezését, illetőleg taneszközök beszerzését illetően.
- február 24-28-án tartották a következő vizsgát, a passaui amerikai városparancsnok jelenlétében. Ezt megelőzően február 17 -18-án Fichtental-ban, február 20-án Anzenkirchenben zajlottak le a vizsgák a környékbeli magyar fiatalok számára, mint magántanulóknak. A levizsgázott tanulók száma: 61 elemista, 30 polgári iskolás és 145 gimnazista.
Időközben a bajor tartomány (“Bajorország”) kultuszminisztériuma újjászerveződve visszanyerte önállóságát s a passaui “magyar elemi iskola és középiskola” működését jogszerűnek ismerte el. A magyarországi és a bajor iskolatípusok azonosak voltak; a magyar tanterveket összhangba kellett hozni a bajor tantervekkel. A passaui magyar iskolaegyüttes fenntartója és ügyeinek intézője a bajorországi magyar Iskolabizottság volt; ez a szponzorok (Vatikáni Misszió, Az Evangélikus-Református Lelkészi Szolgálat, a Magyar Segítő Szolgálat és a müncheni Magyar Caritas) képviselőiből állt.
1947-től évente többször tartottak érettségi vizsgát a gimnázium nyolcadik osztályát sikerrel elvégzett tanulók számára a passaui magyar gimnáziumban, teljesen a korábbi (és a mai) hazai szokásoknak megfelelően. Kezdődött a ballagással, zászlóátadással; majd az írásbelik következtek (latin, magyar, német, angol, mennyiségtan), azután a szóbeli vizsgák (latin, magyar, történelem, német, angol, mennyiségtan, fizika). Majd szerény “bankett” és szomorkás búcsúzkodás.
A bajor kultuszminisztérium a passaui magyar gimnázium érettségi vizsgáira is hivatalos miniszteri biztost küldött (legtöbbször a passaui német gimnázium igazgatóját). Ennek elnöklete alatt a magyar gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítvány egyenértékűvé vált a német gimnáziumokban kiadottakkal. Ezáltal – a kor hazai és külföldi szokása szerint – egyetemi felvételre és felsőszintű továbbtanulásra jogosított.
1947-ben és 1948-ban összesen 64 magyar diák szerzett Passauban érettségi bizonyítványt. Kézbekapták a négynyelvű érettségi bizonyítványt, ennek szövege magyar, német, angol és francia. Aláírta a bajor miniszteri megbizott, mint érettségi elnök, mellette körpecsétje az oroszlános bajor tartományi címerrel; azután a bajorországi katonai parancsnokság képviselője, ugyancsak saját pecsét kíséretében.
Mellettük Csejtey Béla gimnáziumi igazgató, valamint az érettségi tárgyak tanárainak aláírása és az iskola pecsétje látható.
1947-től gyarapodott a passaui magyar gimnázium tanárainak száma, s az iskola nemcsak a szűkebb passaui menekülttáborból, és annak környékéről verbuválta növendékeit, hanem Németország távolabbi vidékeiről is érkeztek tanulók. Az iskola mellett kezdettől fogva internátus is működött, a diákok jelentős része helyi magánházaknál lakott. Számos távolabb lakó diák magántanuló volt. A gimnáziumban a tanulók szülei beiratkozási díjat, havonta tandíjat, havi internátusi díjat fizettek; az érettségizők külön vizsgadíjat róttak le. Az elemisták a gimnáziumi tandíj felét fizették havonta.
Természetesen a tanítás nyelve a magyar volt; külön rendes tantárgyként tanították a német, valamint az angol nyelvet-irodalmat. Már kezdetektől fogva működött a gimnáziumban mind a lányok, mind a fiúk körében a cserkészet; az iskola cserkészcsapata az elsők között alakult meg a külföldi magyar fiatalok körében; Csejtey igazgató egyik előkészítője volt a külföldi Magyar Cserkészszövetség létrehozásának.
Így folyt a passaui magyar elemi iskola és gimnázium élete a hajdani erdei gyártelep (Waldwerke) barakkjaiban 1951 júliusáig.
* * *
Ezzel kezdődött el 1945 után a németországi magyar iskolák élete, amely azután tovább folytatódott a következő években. Mindezt abból a terjedelmes kötetből tudhatja meg a 20. századi magyar iskolatörténet iránt érdeklődő olvasó, amely 2008-ban jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban. “Az írás megmarad. A németországi magyar gimnáziumok története. 1945-1956.” Szerkesztette, valamint az “alap- és összekötő szöveget” írta Koncz Lajos. Kiadója a Booksurge Publishing. Terjedelme 650 nagy alakú oldal.
A kötet szerkesztője 1936-ban született, édesapja katonaorvos volt Komáromban. Családjával 9 éves korában került ki Németországba 1945 elején. Az itteni magyar gimnáziumban 1956-ban érettségizett. A következő tanévben a müncheni orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait. Később neves amerikai kutatóorvos lett.
Koncz Lajos 2002 karácsonyán keltezte azt a levelet, amelyet szétküldött a világ minden tájára az 1945-1956 közötti években az egykori németországi magyar iskolákban tanult diákoknak (ekkor már legnagyobbrészt nyugdíjas hajdani tanulótársaknak), azzal a felhívással. hogy írják meg emlékeiket, gyűjtsék össze az iskolára vonatkozó fényképeket, dokumentumokat. A felhívás sikerrel járt: az egykori diáktársak tömege idézte fel írásban vagy elektronikus levélben az 50-60 évvel azelőtt átélt eseményeket és igen gazdag anyagot juttattak el a szerkesztőnek az Egyesült Államokbeli Dedham-be.
Koncz Lajos szokatlan feldolgozási módszert választott, amely sikeresnek bizonyult. A beküldött sok-sok emlékező szöveget iskolánként csoportosította, majd ezen belül különféle témák szerint alszektorokat képezett belőlük, más forrásokból is beiktatott ideillő szövegrészleteket. Majd az egész anyagot ellátta bevezetéssel, valamint összekötő-értelmező magyarázatokkal. E kötet szerzői tehát tulajdonképpen az egykori diákok. Ez a közlés szavahihetőségét, hitelességét, életszerűségét is biztosította, hiszen ők valóban a leghitelesebb tanúk, akik annak idején átélték mindazt, amiről most beszámoltak, s ami a kötetben mindenki számára olvasható.
A szinte az egész világra kiterjedő előzetes széleskörű levelező-szervező munka után hatalmas erőkifejtést, hozzáértést és empátiát követelt a szerkesztőtől e hatalmas anyag szakszerű áttekintése, feldolgozása, sajtó alá rendezése. De ő – és munkatársi gárdája -, derekasan helytállt ebben is. Értékes, maradandó művet hoztak létre: ezeknek az igen nehéz körülmények között működő, mégis hősiesen és eredményesen dolgozó magyar iskoláknak emléket állítottak mind az egykori diákok, mind pedig a mai kortársak, illetve az utókor számára.
A terjedelmes kötet egykori tényeket, emlékeket felidéző szövegeit olvasva, a sok fényképet, irat- és dokumentum-reprodukciót nézegetve, az olvasó részese lesz e sajátos egykori magyar közösség belső életének. Megismeri a kisebb-nagyobb tanulókat, a tanárokat, igazgatókat, a tanítási órákat, a szabadidős szórakozásokat, a tankönyvnélküliséget, a sok jegyzetelést, a vizsgákat és bizonyítványokat, a szentmiséket és istentiszteleteket, az ünnepélyeket, a Mikulás-estek és a farsangi álarcos bálok hangulatát, diákcsínyeket és diákszerelmeket, a kirándulásokat, mozi- és színházlátogatásokat, táborozásokat és tábortüzeket, népdalokat és népi táncokat, a cserkészetet, a Mária Kongregációt, az önképzőköri felolvasásokat, a nyomorúságot, a háború utáni gyenge és egyhangú élelmezést, a téli fűtés nehézségeit, az idegen környezetet, az örömöket és kudarcokat, a csalódásokat és reményeket …
S a kötetet áttanulmányozva a kései olvasó megtapasztalja a lényeget: a németországi magyar iskolákban 1945 -1956 között a nagy világégés utáni igen nehéz körülmények között magyar gyerekek és fiatalok keresztény és magyar szellemű nevelése folyt; egy, a korábbinál jobb jövő magyar társadalmának polgáraivá igyekeztek formálni-alakítani kiváló és átlagos, vagy éppen gyenge pedagógusok a rájuk bízott, magyar földön magyarnak született lányokat és fiúkat. Igen-igen elgondolkodtató az itt végzett tanulók életpályáinak hosszú fejezete …
* * *
A Koncz Lajos által szerkesztett kötetből- a passaui gimnázium mellett – tökéletes képet kap az olvasó egy másik, korabeli magyar oktatási-nevelési intézményről is. Ez 1947 elején nyílt meg ugyancsak Bajorországban: 1947. január 7-én volt a Veni Sancte Niederaudorf községben (az ausztriai Kufstein közelében) a bentlakásos magyar leány- gimnáziumban. Az iskolafenntartó ugyanis bérleti szerződést kötött az ott levő Alpenhof-panzió magántulajdonosával, aki az épület egyik részét az új intézmény rendelkezésére bocsájtotta, és az élelmezést is vállalta. Itt 40-45 leányt lehetett elhelyezni. Az igazgató dr. Ravasz Dezső középiskolai történelem-földrajz szakos tanár lett. Kezdetben négy tanárnő, egy tanár és két hitoktató oktatta a több tanulócsoportba osztott lányokat, akik a hazai 10-18 éves fiatalok számára szervezett nyolc osztályos gimnázium tananyagát tanulták (akárcsak a passauiak).
1948 tavaszán – bérfizetési gondok miatt -, a kollégium az Alpenhofból átköltözött a közeli, ugyancsak Niederaudorf területén lévő karmelita kolostor egyik traktusába, kedvezőbb anyagi feltételekkel. Itt folytatódott tovább az intézmény élete. Ettől kezdve fiúk is részt vehettek az oktatásban, mint magántanulók. Ők a faluban albérletben laktak. Gyarapodott a tanárok száma, de cserélődtek is.
1949 májusában 35 nyilvános és 25 magántanuló tanult itt 6 tanár vezetésével. (Ekkor a két bajorországi magyar gimnáziumnak összesen 127 nyilvános és 75 magántanulója volt.)
A tanulók itt is ugyanúgy fizették a különféle járandóságokat, mint passaui társaik. Ugyanúgy folytak le itt helyben, Niederaudorfban az érettségi vizsgák is.
* * *
Közben olyan külső események történtek, amelyek jelentősen befolyásolták a menekültek életét, ennek következtében a magyar iskolák belső világát is. 1948 júniusában zajlott le a németországi pénzreform, ez a menekültek számára súlyos anyagi csapást jelentett. Magyarországon 1947 -1948-ban véglegessé vált a kommunista hatalom győzelme, a határok Magyarország felé lezárultak. 1949-1950-ben viszont megnyílt a kivándorlás lehetősége az USÁ-ba, Kanadába, Ausztráliába, egyes dél-amerikai államokba. Sokan éltek ekkor ezzel a lehetőséggel, mind a tanárok, mind a diákok családjaik részéről. De sokan maradtak Németországban is az egykori menekültek közül: közelebb Magyarországhoz, közelebb a hazatérés lehetőségéhez.
A megváltozott helyzetnek megfelelően az iskolabizottság 1951 márciusában a niederaudorfi iskolát egyesítette a passaui iskolával, s az egyesített intézményt az ugyancsak bajorországi Lindenberg kisvárosba költőztette: a Hotel Krone lett a magyar iskolások új otthona, Ambrus Szaniszló katolikus pap, igazgató irányítása alatt. A háború óta üresen álló szállodaépületben külön internátusuk volt a fiúknak, külön a lányoknak. De jutott hely tantermeknek, sőt tanárlakásoknak is.
Érdekesség, hogy a tanulók gyakran szerepeltek népdalkórusukkal a müncheni Szabad Európa Rádió magyar adásában, de betlehemes játékukkal, sőt a “Pál utcai fiúk” előadásával is.
Nem sokáig maradt a magyar gimnázium Lindenbergben: három tanév elteltével a Baden-Württenberg tartományban – Pforzheim város közelében – Bauschlott községben álló vadászkastélyban folytatta tovább működését. Az átköltözés 1954 áprilisában ment végbe. A főépület földszintjén a fiúkat, az emeleten a lányokat helyezték el: a diákok összlétszáma 122 volt. Az igazgató továbbra is Ambrus Szaniszló atya maradt.
Gazdaggá vált ekkorra – a folyamatos fejlesztés következtében – az iskola diák- könyvtára, sok régibb-újabb magyar szerző művével; már “jazz-zenekar” is alakult a diákokból. S 1954 októberében megjelent az iskola – tanulók által szerkesztett – újságja, a havonta kézbekerülő Magyar Diák első száma, amelyet a többi szám követett.
A németországi középiskola-reform szerint az 1954/55-i tanév végén nem tartottak sehol érettségit: ezután ugyanis a kilenc osztályossá bővített középiskola sikeres elvégzése után tehettek a diákok érettségi vizsgát (a korábbi nyolc osztályos végzés helyett). Így történt ez a bauschlott-i magyar gimnáziumban is, az 1955/56-i tanév végén. A Baden-Württenberg tartományi kultuszminisztériuma rendelkezésére a bauschlott-i érettségiző magyar diákoknak – a gimnázium kilencedik osztályát bevégzett 12 tanulónak (köztük Koncz Lajosnak) – a közeli Pforzheim német gimnáziumába kellett menniük, az érettségi vizsgát ott tartották a korábbi módon. Az eredmény így is sikeres volt.
A kitűnően szerkesztett kötet összeállítója ezzel- az 1956 júniusában tartott érettségivel – zárta a németországi 1945 utáni magyar iskolázás első korszakát.
Majd elkövetkezett Magyarországon 1956 őszén a forradalom és szabadságharc, amelynek drasztikus leverése után újabb magyar menekült-tömegek érkeztek az ekkorra már jelentősen konszolidálódott Nyugat-Németországba. Új tanárok és új tanulók jelentek meg a tíz éves múlttal rendelkező bauschlott-i magyar gimnáziumban is, főként 1957 januárjától. Az iskola – újabb nagy nehézségek közepette – kibővült létszámmal tovább folytatta működését, de ismét új helyen: a bajorországi Burg Kastl régi kolostor-épületében. Az átköltözés Bauschlottból részben 1958-ban, részben 1959-ben történt.
Ez tehát nem egy új gimnázium volt, hiszen első tanulóinak jelentős hányadát a Bauschlottból áttelepülő tanulók adták; az elődiskolákban évek óta oktató-nevelő tantestület itt is folytatta munkáját; s a korábbi igazgató, Ambrus Szaniszló vezette az iskolát Burg Kastlban is, 1960-ban történt – nem egészen önkéntes – távozásáig.
Burg Kastl iskolája az egy évtizedes németországi magyar iskolázás tapasztalataira, eredményeire, kudarcaira és sikereire, diákjaira és pedagógusaira épült, bár kétségtelenül részben másféle célok megvalósítása érdekében.
Összegzésként megállapítható, hogy Koncz Lajos értékes művet alkotott: feltárta és feldolgozta a 20. századi magyar iskolatörténet egy sajátos elágazását, oldalhajtását, teljes részletezéssel és alapos dokumentáltsággal. Ez – az 1945-1956 között működő németországi magyar iskolák története – eddig teljesen ismeretlen volt nemcsak a közvélemény, de a téma szakemberei előtt is. Könyvével értékes művel gyarapította a magyar iskolatörténeti szakirodalmat.
De hozzátehetjük: a kötet gazdagította emellett a magyar emigrációtörténet anyagát; segítette a háború utáni menekülések eseményeit, illetve a magyarság 20. századi lélekszámviszonyainak alakulását vizsgáló, a politikai menekülés lélektanával és szociológiájával, a magyar-bajor kapcsolatok feltárásával, a magyarság beilleszkedési képességeinek kutatásaival foglalkozó szakemberek munkáját is.
De túl a szakmai, szaktudományi vonatkozásokon, a kötet nagy értéke minden olvasója számára – nem csupán a szakmai érdeklődőknek – egy sajátos érzés s az abból fakadó eszmélkedés e vaskos könyv végigolvasása után. Hazánk a második világháborúban a vesztesek oldalára került, Magyarországot leverték, megszállták, megbüntették. De vajon milyen következményekkel járt ez az egyes emberek életére?
A kötetben mélyen elgondolkodtató emberi sorsok megdöbbentő élethűséggel felidézett sokasága olvasható: mélységek, küzdelmek, bukások, felemelkedések, kibontakozások sokszínű variációi. Az élni akarás, az emberként élni akarás, a magyarként élni akarás meggyőző példái vonulnak el lelki szemeink előtt.
S az energiabázist, az alapozó erőforrást az 1945-1956 közötti németországi magyar iskolák jelentették sokak számára. Mély nyomokat hagytak a világ különböző tájaira szétszóródott egykori tanulók legtöbbjében ezek az iskolai évek. Ezt bizonyítja, hogy milyen sok egykori diák 50-60 év elteltével milyen pontosan, részletesen emlékezett az egykori körülményekre, viszonyokra, történésekre, tanárokra, diáktársakra, még az apróbb-kisebb eseményekre is. S ezekből a múltat idéző leírásokból legtöbb helyen átsüt e fiatalkori iskolák iránti szeretet, a hozzájuk való ragaszkodás, az irántuk kifejezett hála érzése.
Az egyik emlékező, Koncz Lajos szerkesztőtársa, az USÁ-ban évtizedeken át sokszínű pedagógusmunkát végző Hegedűs Nóra bizonyára nem csupán maga és két testvére, hanem sok tanulótársa véleményét is kifejezte 2007-ben, visszatekintve Niederaudorfban töltött iskolás éveire:
” … rendkívüli időkben, rendkívüli helyzetben nőttünk fel. Gyermekként ki lettünk szakítva otthonunkból, a megszokott környezetből. Viszontagságos módon hagytuk el hazánkat, nagyszülőket, rokonokat, barátokat. Átéltük a háború és a menekülés borzalmait. Hamar felnőttünk. Niederben találtunk meg egy olyan közösséget, ahol valamennyiünk sorsa hasonló volt. És újra megtaláltuk gyermekkorunkat. Kitűnő tanáraink voltak, akik céltudatosan irányítottak, neveltek minket, biztonságot adtak, meghatározták életünk folyását, akikkel együtt a mindennapi élet nehézségeivel megküszködtünk. Eggyé kovácsolódtunk.
Vallásos nevelésben volt részünk. Amit ott kaptunk, megmaradt bennünk. Hazánk és egymás iránti ragaszkodás, hit abban, hogy feladatunk van a világban. Mindezért örökre hálásak maradunk szüleinknek, akik annyi önfeláldozással megadták a lehetőséget a tanulásra. Ami még megfogta lelkünket, az a csodálatos táj, a hegyek, a természet szépségei. Ezek a mindennapi nehézségeket elfelejttették velünk. Megtanultunk dalolni, újra játszani. Mindezek után a sors szétszórt minket a világ minden tájára … ”.
Mészáros István
2010
„Mészáros István művelődéstörténész, pedagógiatörténeti és egyháztörténeti kutató. 1927-ben született Pestújhelyen. 1945-ben érettségizett az esztergomi bencés gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1945-1948), a Pedagógiai Főiskolán (1949-1952), a Zeneművészeti Főiskolán (1951-1953) és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1954-1958) végezte. 1959-ben itt doktorált (“Alsófokú iskolai oktatásunk története a kezdetektől 1777-ig”), 1951-től különféle iskolatípusokban tanított magyar irodalmat-nyelvtant és pedagógiatörténetet. 1968-tól az ELTE Neveléstudományi Tanszékén adjunktus, 1976-tól docens; egyetemes és magyar pedagógiatörténetet oktatott. 1973-ban kandidátusi fokozatot („A Szalkai-kódex neveléstörténeti elemzése”), 1988-ban akadémiai doktori fokozatot („Középszintű iskoláink topográfiája és kronológiája 996-1948”) szerzett. 1988-ban nyugdíjba vonult….” Fő kutatási területe a magyar művelődéstörténet, s ezen belül a legfőbb iskolai, oktatási-nevelési, közoktatás-politikai és ezekkel kapcsolatos egyházpolitikai témák a X. század vége körüli kezdetektől a XX. század végéig.
No comments yet.